minden Áron blog... HU!

Régen jelentkeztem, tudom, de higgyétek el, egyrészt kalandos időket éltünk át, másrészt a sok-sok dolgom közepette eszembe jut nekem néha, hogy írnom kellene, de sosem jut rá időm... De most pótolom a kimaradást!

Először is, az első születésnapom "tiszteletére" beteg lettem, ami nem esett direkt jól, de azért kilábaltam a torokgyulladásból. Így aztán december elején meg tudtam jelenni a doki bácsinknál egészséges rendelésen, ahol is lemázsálták az egy éves kori súlyomat és magasságomat, ami akkor 8400 gr és 73,5 cm volt. Ezt büszkén tudomásul is vettük anyával, ahogy azt a tényt is, amit a doki bácsi megerősített, hogy meggyógyultam és nagyon dolgoznak a fogaim, ill. hogy gyógyultnak lehetett tekinteni az első komoly, antibiotikumos kezelést igénylő betegségemből.

De én azért gondoltam egy merészet, és két napra rá ismét belázasodtam, így ismét az orvosi rendelőben kötöttünk ki, ahol igazából túl sok jóval nem bíztatták anyáékat, csak annyival, hogy hasmenős-hányós vírus volt napirenden az egészségügyben azidőtájt, így csak azt mondták nekünk, próbáljunk nem elkezdeni efféle tevékenységeket intenzíven végezni, ez lehet a legjobb, amit tehetünk, gyógyszer nincs, türelem legyen, a többi majd kialakul. Hát ettől a szüleim egyből nagyon lelkesek lettek, különösen, hogy anyának reggel már fájt a gyomra... Ami ez után következett, az már a családi "Nehéz napok krónikái" c. rovat része, ezért csak vázlatosan jegyzem... Az egész családot ledöntötte a lábáról a hasmenős-hányós (nemnagyonviccesMikulásnapi) vírus, én kitartottam a végsőkig, de sajnos nem úszhattam meg, és mivel én vagyok egyelőre a család legkisebb és legesendőbb (egészségügyi szempontból legalábbis...) tagja, így persze én kerültem a legkellemetlenebb helyzetbe: rögtön miután a Mikulás hazautazott, én kórházba kerültem - anyával, aki akkorra már jól volt nagyjából, így csak kísérőként volt jelen, de végig, amíg ott kellett lennem. ;( Ezt egy kellemetlen kalandnak kell, hogy nyilvánítsam, rengeteg fehér- és zöld ruhás ember folyton szurkált, húzott-nyúzott, forgatott, nézegetett, tekergetett, kis zacsikat húzott a fütyimre, abba kellett pisilnem (na, persze, ne aggódjatok én nem hagytam magam, mindig mellé pisiltem a zacsijuknak, nehogy azt higgyék, hogy velem lehet szórakozni!), anyáék folyton itatni akartak velem valamit, ami kicsit sós volt, de én azt nem akartam egyáltalán, sőt leginkább azt szerettem volna, ha békén hagynak, és anyához vagy apához bújva könyvet nézegethetek vagy tv-t nézhetek, de olyan ritkán volt. De azért csak-csak megsajnáltak azok a sok nénik, bácsik odabent és hazaengedtek négy nap után, ami engem egyből nagyon feldobott, nagyon-nagyon megörültem, amikor végre újra otthon lehettem és bár még nagyon gyenge voltam, gyorsan egy nagyot hancúroztam anyával és apával.

Otthon már azért jobban ment minden, lassan elkezdtem újra enni és inni is egyre többet voltam hajlandó, bár még karácsony előtt sem voltam igazán csúcs formában.

De aztán jött a karácsony és egyből jobb lett minden! Kaptam rengeteg gyönyörű játékot mindenhol, mindenkitől, amerre csak jártunk, és jártunk ám mindenhol, mindig - egyfolytában úton voltunk, vagy vendégeket fogadtunk: rokonok (tudjátok,már említettem, ebből nekem jó sok van...!), barátok, ismerősök... Úgyhogy jól el is fáradtunk mindannyian ebben a sok jövés-menésben, aminek a kezelésére én sajátos technikát dolgoztam ki: gondoltam, ha már úgyis ennyi minden történik napközben, akkor én éjjel is kevesebbet fogok aludni, sőt ébren töltök éjszakánként pár órát - nehogy akkor maradjak le éppen valamiről. Ezt az ötletemet anya nem annyira jól vette, úgy tűnt nekem, kicsit karikásabb lett a szeme a szokottnál, és mintha álmos is lett volna folyamatosan, de nagyon behatóan nem volt időm őt elemezni, mert volt mindig esemény. De mindezek mellett a legfontosabb az volt karácsonykor, hogy rengeteg sütit lehetett találni mindenhol! Én rájöttem, hogy nagyon szeretem a mindenféle, sok-sok sütit! Mindig mindenhol mindent megkóstoltam, reggelire is zserbót ettem bejglivel és mézeskaláccsal - ezért aztán mire elmúltak a zajos ünnepek, szépen kigömbölyödtem ismét, nyoma sem látszott a kórházas kalandomnak.

És hát lassan csendesebb lett ismét az élet, ettől én is kicsit megnyugodtam, és ismét elkezdtem az éjszakáimat alvással tölteni nézelődés helyett, és a napjaink visszatértek a régi kerékvágásba.

Amikor csak lehet sétálunk anyával, sokszor most már én segítek neki tolni a baba kocsit, itthon rendezkedünk, én pl. előszeretettel rendezem át a parketta szegőléceit, vagy anyáék papírjai között teszek rendet, de szívesen tologatom körbe-körbe a lakásban a porszívót és az alkatrészeit is. E mellett szeretek segíteni anyának összesöpörni, ami ha megvan, a lapáttal gyorsan újra szétszórom a morzsákat, hogy lehessen újra seperni, és szeretek a mosógép körül is tenni-venni (még mindig), pl. a piszkos ruhát kiszedni a gépből, mielőtt anya beindítaná, vagy a tiszta ruhát teregetés előtt széthordani a lakásban, hogy szellőzzön egy kicsit, meg hát persze segítek a teregetésben is, adogatom anyának a ruhákat, aztán leszedem őket és újra adogatom... Szóval elvagyunk, mindig van mit csinálni! És hát persze a sok szép játékom, a kockák, az építők, a labdák, a képes könyvek, a plüss állatkáim, amikkel mind-mind naponta foglalkozni kell.

Mindeközben különben nagyon sok új dolgot is tanultam. A járás, futás már nem jelent gondot, sőt tudok már forogni, toporogni, terpeszállásban járni és ugra-bugrálni is próbálok. Néha már egy kicsit fel is emelkedek a földtől páros lábbal, de azért ez nagyon nehéz... És kezdek ráérezni a beszéd ízére is, figyelek nagyon és próbálom ismételni a szavakat, amiket körülöttem mondanak. Az már biztos, hogy anya "ANYA", apa pedig "APA", de tudom, hogy az angyal "GYANGYAL", a labda "ABDA", az oroszlán, ha nem tudnátok azt mondja: "ÁÁÁÁ", a liba meg hogy: "GÁ-GÁ", a halacska tátog, a kacsa hápog, a kutya vauzik... Sok dolgot még nem tudok kimondani, de értem azért ezeket is, persze csak ha akarom, és még több dolgot elmagyarázok a saját "szavaimmal", kézzel-lábbal, amíg meg nem értik a többiek.

A hozzám hasonló méretű cimbikkel jól kijövök, néha kicsit harciasabb vagyok velük, mint várnák, ezen meg szokak kicsit lepődni, de azért szeretünk játszani, tenni-venni.

Szeretem a zenét is és táncolni is nagyon jó dolog, vannak jó kis koreográfiáim!

Az evés nagyon megy - ha olyan az étek, amit éppen szeretek, de hogy anya se unatkozzon, gyakran váltogatom a kedvenceimet. Mostanság éppen a főzelékekkel nem vagyok annyira jóban, de különben mindent eszem, amit kézzel meg tudok fogni, ill. egyedül is tudok kanalazni a szájamba. Szeretek pohárból egyedül inni, bár néha még kicsit magamra borítom a dolgokat, de azért igyekszem óvatosan cselekedni. Reggel és este még van szopi, tejet tehát továbbra is anyatej formájában fogyasztok. A gyümölcsöket töretlenül nagyon szeretem, mostanság a kompótokat is felvettem a kedvencek listájára, különösen az ananászt és az őszibarackot. :P

Jaj, hát ilyenek vannak és voltak, ez azért most terjedelmes és informatív levél lett - remélem -, úgyhogy be is fejezem.

Aki nem influenzás, azt szívesen látjuk bármikor, aki meg beteg, az gyógyuljon meg és utána jöjjön, amikor csak bír!

Nagyon sok puszit küldünk mindenkinek: Áron-baba&Zsu-mama&Géz-apa