minden Áron blog... HU!

Tehát: februárban végén megkaptam a 15 hónaposoknak járó kötelező védő oltást,ekkor mértek is: 77 cm magas és 9 kg voltam. Az oltás különösebben nem viselt meg, de a fehér ruhás bácsitól rendre kiborulok, amikor meglátom. Valami rossz emléket ébreszt bennem, magam sem tudom pontosan...

Március elején anyával elmentünk egy nénihez, aki egy ollóval matatott a fejemen... Ezt nem nagyon értettem, kb. 10 percig döbbenten figyeltem, vajon mire megy ki a játék, aztán szó nélkül faképnél hagytam őt, mert nem jöttem rá, mit is akar pontosan.

A tavasz beköszöntével kivittük anyával a motoromat a szabadba. Óriási jó móka motoron közlekedni! Bár az utóbbi időben már inkább felkapom a járgányt és a hónom alatt cipelem, úgy közlekedek vele. Persze egy rendes motoros a baleseteket sem kerülheti el, így kora tavasszal tele voltam kisebb-nagyobb sportsérülésekkel, de mostanra már mind elmúlt.

A tavasz a mozgás fejlesztése jegyében telt. (Na, persze azért másra is figyeltem, pl. arra, hogy mondjak valami bölcset is néha két motoros túra között, ilyeneket pl.: ATÓ NICS EMENT. Erre az egész család sikítozni kezd és tapsikol, hát miért ne mondanék ilyeneket...?) De azért elsősorban a futás, a toporgás, a motorozás - és evvel minden manőver: forgás, tolatás... -, az átbújás, lebújás, kibújás, lehajlás, kikerülés foglalkoztatott. A mindenféle mozgásokat igyekszem a tökélyre fejleszteni, így a finom-mozgásokat is, ezért rengeteget rajzolok. Kaptam anyától szép színes ceruzákat és zsírkrétát, meg filc tollat (ami apa szerint kicsit korai volt, anya szerint meg legalább van mit lemosni esti fürdésnél... - néha évődnek, cukik!) és rajzolok, rajzolok, rajzolok, kivéve amikor homokozok vagy könyvet nézegetek. A könyveket is nagyon szeretem! Most az új kedvencem a Bóbita! Tudom is mondani, hogy "DUNDÉR", és nagyon sokat nézegetjük anyáékkal, meg mindenkivel és olvasnak nekem belőle verseket, amiket én különösen élvezek, még a ritmusukat is ütöm a kezemmel olvasás közben.

És akkor késő tavasszal rengeteg új szót kezdtem használni. Rájöttem, hogy vicces dolog anyáék után mondani a különböző szavakat, így pár napig folyamatosan ismételtem mindent, amit mondtak nekem, ők meg ezen nagyokat nevettek, így jól el voltunk evvel. A kedvenc szavam, amit a legtöbbször mondok minden nap a: HOMMO. Erre mindenkinek tudnia kell, hogy irány a homokozó, és kész. Pár napja azt is hozzáteszem: INDUL. Így biztos nincs vita.

Május elejétől nincs este szopi, de továbbra is kell, hogy anya altasson el. Bár már azért kétszer apával is elaludtam, amikor anyának dolga volt és el kellett mennie otthonról este. A tápszereket nem vagyok hajlandó meginni, vagy anyatej, vagy semmi alapon, marad a reggeli szopi és a tehéntejen kívül mindenféle tejtermék.

Van egy új szenvedélyem: a Túró Rudi! Hát, az nagyon-nagyon finom!!! Nem is tudom eddig mit csináltam e nélkül, de most aztán mindig azt eszem, ha csak lehet.

De szeretem a savanyú dolgokat is, még mindig, így ha tehetem, Túró Rudit eszem csemege uborkával. Anya néha kicsit kiakad, de nem értem mit van úgy oda, végül is én eszem, nem ő...

Imádom a játszóteret, ahol van csúszda, hinta és persze: homokozó! És persze sok másik gyerek, akiknek mind csupa érdekes játéka van, amiket én mind meg szeretnék nézni - vagy sikerül vagy nem, de azért én olyan kitartó fajta vagyok, ha nagyon akarom, általában megszerzem, ami érdekel, csak nem értem, hogy miért ordítanak körülöttem páran... :P

Május végén megint voltunk szurin, ez alkalommal a 18 hónaposon, ahol a doki bácsitól kiakadtam ismét, bár már jól megtanultam, hogy DOTTOR BÁBCSI, de akkor is... Mindig molesztálás van... Most, pl. a fütyimet ellenőrizte, de ez fájt. A mérési eredmény különben: 80 cm a magasság és 9200 gr a súly.

Közben, mint jól nevelt másfél éveshez illik, növesztem ezerrel a hátsó fogaimat és persze a szemfogakat - csak hogy anya se unatkozzon, ha esetlen lennének ilyen tervei. Néha nagyon fájnak, ilyenkor éjszaka is nagyon rosszul alszom, így anya néha ad jó sok homeos bogyót... Attól kicsit jobb, általában, és akkor nyugodtabbak vagyunk mindannyian. De június közepére áttört az első őrlőm, és jelentem nyomakodik nagyon a többi, de senkinek nem engedem, hogy a szájamba nyúljon, így rajtam kívül pontos információi senkinek sincsenek.

A nyár közeledtére való tekintettel újra elkezdtünk tornára járni anyával, ami nagyon kellemes elfoglaltság nekem, ő meg mindig totál leizzad, meg egy csomót ugrál... Ezt annyira nem értem, én ott a többi hasonló méretűvel játszom, kiszedjük egymás kezéből a játékokat, labdákat dobálunk, elbújunk... Nem rossz móka!

És képzeljétek! Egyszer már pisiltem WC-be! Fürdés előtt mondtam anyának, hogy bili, ő gyorsan a WC szűkítőre ültetett és nagyon eltaláltuk, mert belepisiltem!!! Nagy volt ám az ujjongás, meg a taps, képzelhetitek! De azért annyira nem, hogy rendszeresen ismételjem ezt a dolgot... Ahhoz több kell nekem!

És, hát erre az elmúlt időszakra is jutott egy betegség is: volt fütyi gyulladásom és nagyon fájt, és még az emléke most is élénken él bennem, ezért minden pelusozáskor elmondom anyának, hogy: KRÍM? DOTTOR BÁBCSI. BIBI GYÓGYUL - nehogy esetleg ő is felejteni kezdjen... Elég az hozzá, hogy jobb, ha az embernek nincs fütyi gyulladása, akárki, akármit mond - és kész!

Végszónak pedig legyen itt egy vidám dologról tett felfedezésem: pocsolyákba ugrálni nagyon szuper! Van szuper kis gumi csizmám, de én úgy ugrálok ám a pocsolyákba, hogy a gumi csizmámban álljon a víz, és a nyakamig vizes legyek mire hazaérünk...!

Mindenkinek kellemes nyarat kívánunk, jó nyaralásokat és sok pihenést, aki pedig erre jár, csörögjön anyáékra, hogy mikorra legyünk itthon, és jöjjön be megnézni minket mindenképpen!

Puszi: Áron-baba, Zsu-mama, Géz-apa